A közgyűlések megtarthatók a higiéniás intézkedések betartásával, tájékoztatási kötelezettséggel. 

A szövetséghez beérkezett kérdéseket, problémákat megküldtük válaszadásra a Nemzeti Népegészségügyi Központnak.

 A válasz megérkezett, melyet ezúton adunk közre.

A lakásszövetkezet tagjai részére tartandó közgyűlés megrendezésével kapcsolatos megkeresésére vonatkozóan a Nemzeti Népegészségügyi Központ az alábbi választ adja:

A 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló 282/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet alapján azon veszélyhelyzeti kormányrendeletek, melyek hatálya a veszélyhelyzet megszűnéséig került meghosszabbításra, a 2020. június 18-án hatályukat vesztették.

Fentiekre tekintettel a közgyűlés is feltételek nélkül megtartható, ahol a jelenlévőknek nem kell szájmaszkot viselni.

A közgyűlésen résztvevők között tartandó távolság tekintetében a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 285/2020. (VI. 17.) Korm. rendelet nem határoz meg előírást, azonban az NNK álláspontja szerint továbbra is kerülni kell a zárt helyeken kialakuló zsúfoltságot, így célszerű és javasolt a résztvevők közti mintegy 1.5 méteres védőtávolság betartása.

Szintén javasolt a vírusölő hatású kézfertőtlenítőszerrel történő kézmosás lehetőségének biztosítása, továbbá a kórokozók koncentrációjának minimalizálása érdekében a közgyűlés helyszínének folyamatos szellőztetése.

Tekintettel arra, hogy a jelenlegi alacsony járványügyi kockázat miatt lehetővé vált a korlátozó intézkedések feloldása, ezért különösen hangsúlyossá vált az általános járványügyi szabályok betartása, mely nélkülözhetetlen a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében.

A többi légúti fertőző betegséghez hasonlóan a jelenlegi új koronavírus járvány is cseppfertőzéssel, direkt módon terjed, azaz a vírus terjedése szempontjából a legnagyobb veszélyt a megbetegedett köhögő, tüsszögő ember jelenti, ezért az elsődleges és legfontosabb megelőző intézkedés, hogy beteg személy ne vegyen részt a közgyűlésen.

Erre nyomatékosan fel kell hívni a közgyűlésen résztvevők figyelmét.

Hangsúlyozzuk, hogy mind a családi környezetben, mind pedig a munkahelyen a higiénés szabályok betartása és betartatása a legfontosabb a fertőzés terjedésének megakadályozásában.

 

Tisztelettel:

Dr. Szabó Enikő
helyettes országos tisztifőorvos megbízásából

 

Pásti Marianna Mónika
titkársági ügyintéző

Nemzeti Népegészségügyi Központ
Országos Tisztifőorvosi Titkárság

1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.
Tel.: +36 1 476 1221
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.;