Tisztelt Tulajdonosok! Olvassák el figyelmesen a XIII. kerületi Hírnökben megjelent interjút. Érdemes.

Tisztelt Tulajdonosok!

Biztosan sokan hallottak már Önök közül arról, hogy vannak olyan Európai Uniós rendelkezések, amelyeket ha tetszik, ha nem, akkor is be kell tartanunk, ha levelibékák potyognak az égből.

Tisztelt Tulajdonosok! 

5.000 forint értékű festék nyereményt ajánlott fel a Szín-Mánia Kft ( 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 57.) azon tulajdonosok között, akik 2015. március 31-én élő (vagy visszajelzésre váró) regisztrációval rendelkeznek a Vizafogó Lakásfenntartó Szövetkezet honlapján. 

Tisztelt Lakótársak!

A hétvégén (2015. március 22-én vasárnap) lomtalanítás lesz. Eljött az ideje a pincék szemrevételezésének, a régóta nem használt, feleslegessé vált lomok likvidálásának.

Tisztelt Tulajdonosok! 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy nem feledkeztünk meg a lépcsőházi szelektív hulladékgyűjtés áldatlan állapotairól. De ahogy Róma sem egy nap alatt épült fel, úgy a jelek szerint nekünk is hosszabb időre lesz szükségünk a megnyugtató megoldáshoz. 

Összefoglalva az eddigi információkat: 

  • A szelektív kukák először a hátsó lépcsőházi ajtókhoz kerültek. Itt elegendő hely volt a számukra, nem zavarták a ki-és bejárást a lépcsőházba, nem akadályozták a babakocsival, vagy kerekesszékkel, hordággyal történő közlekedést, szállítást. 
  • Nem tudtak azonban a kukásautók bejutni az utcába, hogy kiürítsék a tartalmukat. Miért nem? Mert a hátsó sétány és a parkoló felújításakor a bekanyarodási lehetőséget személyautók számára alakították ki, egy akkora jármű, mint egy kukásautó egyszerűen nem tud ráfordulni. Természetesen felmerülhet a kérdés Önökben, hogy miért nem hajt be a Spar felől? Nagyon egyszerű. Mert azzal megszegi a KRESZ-t. Ott ugyanis van egy közlekedési jelzőtábla. Egy ilyen. 

Ami miatt nincs az a sofőr, aki behajtana az utcába, és nem is várható el tőle, hogy közlekedési szabályt sértsen. Ráadásul, ha be is hajtana a tilosba, akkor onnan csak tolatva tudna kihajtani, ami újabb szabálysértés...

  • A problémát már jeleztük az Önkormányzatnál, várjuk az időpontot az illetékes osztállyal az egyeztetésre. 
  • Ezután átkerültek a kukák az első ajtóhoz. Ahol helyük alig van, akadályozzák a korábban említett babakocsis, kerekesszékes lakókat és a mentősök is csak nehezen tudják a hordágyat cipelni miattuk. Ráadásul szembesültünk azzal, hogy nagyon hamar megtelnek, rondák, büdösek (mert mindent belegyömöszölünk) így felmerült az az igény, hogy szállítsák el többször hetente.
  • Természetesen megkerestük az Önök igényével a szolgáltatót, de sajnos elutasító választ kaptunk a gyakrabb elszállításra vonatkozóan. Felajánlották, hogy helyezzünk el több gyűjtőt. Amelyeknek sajnos jelen pillanatban nincs helyük a lépcsőházakban.  És fizetni sem nagyon szeretnénk értük...
  • Addig is amit tenni tudunk, amíg meg nem találjuk a tökéletes megoldást, az az, hogy ÖSSZETAPOSSUK, ÖSSZETAPOSTATJUK a műanyag flakont és a papírdobozt. Így helyezzük el a kukában. Abban nem nyithatunk vitát, hogy a palackok 90%-a az eredeti terjedelmében landol a szemetesben, elfoglalva így 5 összetaposott flakon helyét. Abban sem, hogy miután jó étvággyal befaltuk a rendelt pizzánkat, a dobozát elegáns mozdulattal a teljes kiterjesztésében belegyömöszöljük a papíros gyűjtőbe. És ezzel meg is töltjük úgy a harmadáig. Hiába írtuk ki a frappáns kis szlogent, hogy TAPOSSA LAPOSRA, alig akad lakó, aki venné erre a fáradságot. Pedig tudják mekkora lesz egy palack, ha préselik? Ekkora. Illetve inkább így néz ki. Öt vagy hat tesz ki egy normál palackot.

palack3.png

  • Kérem Önöket, hogy segítsék a munkánkat, szóljanak a szomszédjuknak, a lépcsőházban lakóknak, kérjék meg a többieket, hogy tapossanak, tapossanak, préseljenek.
  • Valamint azt tudjuk még megtenni, hogy a szövetkezet vásárol présgépeket, amelyekkel össze lehet lapítani azokat a fránya palackokat. Sok illúziónk nincs, de meg fogjuk próbálni.
  • Arra is gondoltunk, hogy a kukák fedelét zárhatóvá tesszük és a tetejükön egy akkora nyílást hagyunk, amelyen csak összepréselt szemetet lehet bedobni. Aztán átgondoltuk és elvetettük az ötletet. Mindannyian egyet értettünk abban, hogy a legtöbben sajnos inkább mellé tennék a szemetet, mint hogy összepréseljék. 

"Rajta vagyunk" tehát a problémán, teljes mellszélességgel. És ígérjük, hogy megtaláljuk a megoldást. 

Üdvözlettel

Bottka Gabriella

elnök

Tisztelt Tulajdonosok! 

Regisztráljanak a honlapon 2015. március 31-ig és nyerjenek!

Azon tulajdonosok között, akik 2015. március 31-én élő (vagy visszajelzésre váró) regisztrációval rendelkeznek a Vizafogó Lakásfenntartó Szövetkezet honlapján, nyereményeket sorsolunk ki.